A microchipről
A mikrochip egy rizsszem méretű eszköz, melyet egy első látásra hatalmasnak tűnő, injekciós tűszerű eszközzel az állat bőre alá ültetnek be. A parányi szövetbarát kapszulába egy antenna, és egy mikrochip van beépítve, mely egy 15 számjegyből álló egyedi kódot tárol. A mikrochip sem energiaforrást, sem mozgó alkatrész nem tartalmaz, ezért a meghibásodása kizárható. A kapszula anyaga nem vált ki az állat szervezetében ellenreakciót, így az a beültetés helyén –ez Európában a nyak bal oldala- szépen megtapad. Fontos tudnivaló, hogy a mikrochip önmagában nem sugároz jeleket, csak egy speciális leolvasó rádiójeleire válaszolva adja vissza a benne tárolt számsort. Mivel a mikrochip nem sugároz jeleket, így a tévhittel ellentétben nem is alkalmas az eb aktuális tartózkodási helyének a meghatározására! A leolvasó is csak néhány centiméteres távolságból tud kapcsolatot teremteni a beültetett chippel, így attól sem kell tartani, hogy az áruházi lopásgátló kapuk követnék az eb mozgását
A mikrochip beültetése egy egyszerűnek tűnő, ám mégis egy ún. invazív beavatkozás, mivel egy idegen anyagot ültetünk be az élő szervezetbe. Éppen emiatt a vonatkozó jogszabályok szerint a chip behelyezését csak az arra felhatalmazott állatorvos végezheti el. A Magyar Állatorvosi Kamara egy erre a folyamatra vonatkozó szakmai szabályzatban részletesen szabályozza a mikrochip beültetését, lépésről lépésre meghatározva azokat a tennivalókat, amelyeket az állatorvosoknak el kell végezniük, mielőtt a mikrochipet behelyeznék a helyére.
Magyarország Kormányának 2012. júniusában elfogadott Kormányrendelet módosításai szerint
2013. január 1-től kezdődően a 4 hónapos életkort elért kutyák már csak mikrochippel megjelölve tarthatók!
A 41/201. Korm. rendelet 2010. július 1.-től érvényes szabályai szerint ha bármilyen okból megváltozik a kutya tulajdonosa, a tulajdon átruházása előtt kell a kutyát megjelölni chippel. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a kölyökkutyákat még 4 hónapos koruk előtt adják vagy ajándékozzák el, akkor azokat már az eladás (elajándékozás) előtt meg kell jelöltetni mikrochippel.
A „Petvetdata” rendszer
A Magyar Állatorvosi Kamara az utóbbi években kialakította a saját internetes adatbázisát, a PETVETDATA-t, melyhez bizonyos azonosítókkal minden állatorvos, valamint az arra jogosult hatóságok, szervezetek is hozzáférhetnek. Ezt az adatbázist 2005-ben eredetileg az Európai Uniós Állatútlevelek nyilvántartásra hozták létre, és tartalmazza az állat egyedi azonosítóit -mikrochip vagy tetoválás-, fõ jellemzőit, az útlevél kiadásához szükséges veszettség elleni oltások adatait, valamint az állattulajdonos adatait. Tökéletesen megfelel tehát a mikrochipek nyilvántartására is! Nagy előnye, hogy itthon ez ma a legnagyobb online elérhető adatbázis! Azzal, hogy csak az állatorvosok férnek hozzá, biztosított az adatvédelem, de biztosított az is, hogy szükség esetén, belátható időn belül információt kérjenek, kérdezzenek le, hisz ezt az állatorvos bármely Internet kapcsolattal rendelkező számítógépről lekérdezheti, nem csak rendelési idõben, és nem csak a rendelőjéből.(Manapság, a mobilinternet világában, ez akár egy erre alkalmas mobiltelefonról is kivitelezhető!)
A hazai piacon mikrochipeket forgalmazó cégek nagy része is ma már ezt a rendszert preferálja, és azt ajánlják az állatorvosoknak, hogy ide regisztrálják az általuk forgalmazott chipeket. Átkerültek ide az Országos Állategészségügyi Intézetben korábban nyilvántartott chipek nagyobb részének adatai is. A MÁOK és a MEOE együttműködése alapján pár éve az alomchipezések adatai is rendszeresen bekerülnek a rendszerbe.
A Petvetdata rendszert az Állatorvosi Kamara folyamatosan fejleszti.
Nyilvános, bárki számára elérhető keresőjében akár Ön is leellenőrizheti, hogy a korábban chipezett állata regisztrálva van-e a rendszerben?
Ha az Ön állatában van mikrochip, de az még nincs regisztrálva a Petvetdata-ban, kérje azt állatorvosától!
Fontos információ: a Petvetdata adatbázis, bár tartalmazza a regisztrált tulajdonosi adatokat, NEM "tulajdoni lap", NEM tulajdonjogi igazolás!
Az itt feltüntetett adatok senkit nem jogosítanak fel egy-egy állat tulajdonosi viszonyainak igazolására, vagy a tulajdonjog bizonyítására.
(A regisztráció során a bejegyzésre kerülő adatokat az állatorvosok a regisztrációt kérő állattulajdonos bemondása és írásos nyilatkozata alapján rögzítik, és nem jogosultak az adatok valódiságának ellenőrzésére. A MÁOK "mikrochip szabályzata" szerint minden állatorvosnak kötelessége azonban "életszerűen" eljárni, és ha kétsége van az adatok valódiságát illetően, a regisztrációt megtagadhatja.)
A MÁOK és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal között 2012. őszén létrejött megállapodás értelmében az Állatvédelmi törvényben rögzített ún. állami eb adatbázis alapját a MÁOK Petvetdata rendszere képezi. Az állatorvosok változatlanul a Petvetdata rendszerbe viszik be az adatokat, amelyek folyamatosan kerülnek átmásolásra az állami szerverre. Kutyák esetében a Petvetdata regisztrációs díj 2013. február 8-tól eltörlésre került,, ennek helyét a jogszabályban rögzített 200 Ft-os állami regisztrációs díj váltja fel. Ennek a regisztrációs díjnak a beszedési módja azonban jelenleg még nem ismert.
A petvetdata weboldalt itt érheti el: petvetdata.hu
A regisztráció
Alapvető tény, hogy az állatba behelyezett mikrochip semmit sem ér az adatok regisztrációja nélkül!
Mi ezért azt javasoljuk Önnek, hogy a mikrochip behelyezésekor azonnal kérje az állatorvosától annak regisztrációját a MÁOK Petvetdata rendszerében! Ehhez mindössze egy adatlapot kell kitöltenie, és aláírásával megrendelnie a regisztrációt, amit az állatorvosnak ezek után 8 napon belül meg is kell tennie.
Egyre több önkormányzat rendeli el a területén tartott kutyák mikrochipes megjelölését. Sok helyen ehhez kedvezményes feltételeket biztosítanak, beleértve a chipek regisztrációját is. Több önkormányzatnál azonban nem jár semmiféle kedvezmény, sem a chip behelyezéshez, sem a regisztrációhoz, sőt, néhány önkormányzat egyáltalán nem lépett kapcsolatba a MÁOK-al a regisztráció kérdésében. Jó tudni, hogy Ön ilyen esetekben is kérheti (megrendelheti) az állatorvostól a chip regisztrálását, függetlenül attól, hogy az önkormányzatnak van-e helyi, saját adatnyilvántartása! Tegye meg, fontos lehet!
Amennyiben Ön egy tenyésztőtől úgy vásárolt kiskutyát, hogy abba még az alomban helyeztek azonosító mikrochipet, szintén keressen fel egy állatorvost, és kérje a regisztráció ellenőrzését, illetve az ott lévő tenyésztői adatok módosítását (az új tulajdonos bejegyzését). Ha az állatorvos még nem találja meg az adatokat a rendszerben, kérje azonnal a tulajdonosi regisztrációt!
Gyakran előfordul olyan helyzet is, amikor a kutyában (kölyökben) már van mikrochip, azonban az eladó nem tájékoztatja erről a vásárlót. Célszerű ezért az első állatorvosi vizsgálat alkalmával azt is ellenőriztetni, hogy van-e egyáltalán chip a kutyában? Ha igen, azonnal regisztráltassa a chipet az állatorvossal a Petvetdata rendszerben!
Ez a regisztráció némi pénzbe kerülhet ugyan, de mindenképpen megéri.
Adatai (főleg az Ön elérhetőségének) megváltozásakor ne felejtse el azokat a rendszerben is módosíttatni!
Itt is megismételjük azt, amit a "Petvetdata" almenüben már leírtunk: a Petvetdata-n történt regisztrálás önmagában nem bizonyítja azt, hogy az állat valós tulajdonosa az, akinek adatai az adatbázisban fel vannak tüntetve!
Az Állatvédelmi törvény legutóbbi módosítása szerint (2012. január 1-től hatályos) minden kutyát, amelybe mikrochipet ültettek be, regisztrálni kell az állami adatbázisban.
A Kamarának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH) megkötött szerződése értelmében a felhasználó, adatrögzítő állatorvosok a transzponderrel egyedileg megjelölt ebek törvény által előírt adatait továbbra is a Kamara Petvetdata rendszerén keresztül viszik be, vagyis továbbra is a már megszokott (néhány adatmezővel kibővült) felületet használják.
A Petvetdata rendszerbe bevitt adatokat a kamarai szerver tükrözi át egy állami szerverre. Az állam által üzemeltetett országos eb-adatbázis tehát a MÁOK Petvetdata rendszerén keresztül kerül feltöltésre adatokkal. A próbaüzem után az adatátvitel 2013. február 8-tól folyamatosan zajlik. A MÁOK ettől az időponttól kezdve megszüntette a korábbi Petvetdata eb regisztrációs díjat, amit a jogszabályban előírt 200 Ft/állat összegű állami regisztrációs díj váltott fel. A vonatkozó jogszabály módosítása után 2013. júniusa óta az állami eb adatbázisba történő regisztráció díjmentes!
A chipbeültetés díja
Tisztelt Ebtartók!
A Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) szabályzata (MÁOK mikrochip-szabályzat) szerint az Állatvédelmi törvényben meghatározott módon és áron (brutto 3.500 Ft) történő mikrochip beültetést MINDEN ESETBEN meg kell előznie a megjelölésre váró állat egészség-vizsgálatának. A MÁOK kizárólag az eb vizsgálatát követően elvégzett mikrochip beültetést tartja szakmailag megfelelőnek. A vizsgálatért az állatorvosok és az állatorvosi rendelők - a költségeik alapján kalkulált - díjat számíthatnak fel, így a beavatkozásért kifizetett összeg helyenként különböző lehet. Kérem a tisztelt Ebtartók megértését.
Dr. Kárpáti László, a Magyar Állatorvosi Kamara Pest megyei Szervezetének elnöke
A Kamara – élve a 2012. évi CXXVII. törvény felhatalmazásával – az ebek egyedi, transzponderrel történő (mikrochipes) megjelölésének komplex fizetendő díjaként (valamennyi munkafolyamat munkadíját, a transzponder és az egyéb felhasznált eszközök árát, továbbá a regisztrációs díjat is tartalmazó) ajánlásként bruttó 6.000-től 9.500.-Ft (4.724 - 6.980.-Ft + áfa) összeget javasolt a tagjainak. Ez a javasolt összeg nem tartalmazza a helyi érzéstelenítésnek, valamint a megjelölendő állat esetleg szükségessé váló bódításának, altatásának a költségeit, továbbá az esetleges kiszállási díjat sem.
A Magyar Állatorvosi Kamara Elnökségének korábbi döntése alapján a Petvetdata kisállat-nyilvántartó rendszerben 2013. február 08-án 0 órát követően regisztrált, egyedileg transzponderrel megjelölt ebek után fizetendő Petvetdata regisztrációs díj (150.-Ft + áfa) megszűnt.
A jogszabályokban meghatározott, az országos elektronikus eb-adatbázis működtetőjét megillető regisztrációs díj beszedésének módjáról az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv adhat tájékoztatást.
Más állatfajok esetében a Petvetdata regisztrációs díj a korábbiaknak megfelelő, változatlan.
VIDEO TÁJÉKOZTATÓ
http://www.noltv.hu/video/2767.html